Háromféle ember foglalkozik megszállottan a jövővel. A technooptimisták, akik szerint úgyis kitalálunk valamit. A kultúrpesszimisták, akik szerint nincs remény a civilizáció megmentésére. Végül a korai alkalmazkodók, akik mindennap tesznek valamit, hogy felkészüljenek a történelem új korszakára. Ők csinálják jól – állítja James Kunstler.
James Kunstler rögeszméje a hanyatlás. Évtizedek óta írja vészjósló műveit a gazdaság ipari talapzatának szerinte elkerülhetetlen összeomlásáról – s könyvei egyre népszerűbbek. Első kötetét (The Geography of Nowhere) a nagyvárosokat körülölelő, örökké növekvő agglomerációk problémáinak szentelte. Ezt követő művében (The Long Emergency) a kőolajra épülő életformák válságát dolgozta fel, amit az energiatermelés költségeinek emelkedésére, pénzügyi megtérülésének közelgő eltűnésére alapozott. Legújabb műve mégis reményteli. A Living in the Long Emergency (élet a hosszú vészhelyzet alatt) olyan emberek történetét dolgozza fel, akik időben alkalmazkodni kezdtek a Homo sapiens új korszakához.
Szerzőnk úgy látja, „sem a hatalom és a kereskedelem csarnokaiban, sem a fogyasztók körében nem aggódik különösebben senki” az energiakészletek, a növekedés végessége miatt. Így viszont „alvajárunk a jövőbe”. Mivel az ipari civilizáció kényelembe ringatta az embereket, a most kibontakozó válságban a társadalom „a túléléshez szükséges alapvető készségek és tudás nélkül maradt”. Meggyőződése, hogy az energiaválságra adott válaszok, például a palagáz, csupán időszakos megoldást jelentenek, a szundigomb megnyomásához hasonlatosak. Kunstler provokatív gondolata, hogy a 21. század olyan mértékben erodálja majd a komplex rendszereket a csatornahálózattól a mesterséges intelligencia számára nélkülözhetetlen adatközpontokig, hogy azok fejlesztésébe már ma sincs értelme jelentős összegeket beruházni.
A Húrokon írt történelem című műsorban mások mellett Schuster Lóránt, Korda György, Csepregi Éva, Kovács Kati, Vikidál Gyula, Tátrai Tibor, Nagy Feró, Charlie és Demjén Ferenc mesél nemcsak a saját pályafutásáról, de arról is, hogyan lehetett a szocializmus keretei között zenészként és emberként létezni.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Ő volt az az ember, akire mindig, minden helyzetben számíthattam.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
A szerzők szerint Magyarország kevés vérrel szerezné vissza a területet.
Hol tart Magyarország az MI nyújtotta lehetőségek alkalmazásában? Mely szektorokat érinti ez a technológiai áttörés a leginkább? Hogy áll e terület jogi szabályozása? Utánajártunk.
Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
